Gazdasági mediáció – szervezeti, üzleti, munkahelyi, munkaügyi viták

Gazdasági mediáció – szervezeti, üzleti, munkahelyi, munkaügyi viták

Mi tartozik a gazdasági mediáció körébe?

Átfogóan minden cégen, szervezeten belüli és cégek közötti vita, melyek középpontjában jellemzően anyagi érdekek állnak.

Területei: 

  • üzlettársak, cégtársak, tulajdonostársak közötti viták 
  • szervezeten belüli munkahelyi konfliktusok felettesek és beosztottak, munkavállalók egymás között, csoportok, társosztályok, részlegek között
  • munkaügyi jog – és érdekviták
  • konfliktusok más cégekkel pl. beszállítókkal, alvállalkozókkal 
  • konfliktusok ügyfelekkel, végfelhasználókkal, fogyasztókkal

A gazdasági perekkel kapcsolatos eljárások nélkülözhetetlen előfeltétele a gazdasági mediáció. Minden esetben a feleknek először meg kell kísérelniük egyezséget kötni, és csak ezt követően - ennek sikertelensége esetén - lehet pert indítani. Ezt törvény szabályozza.

A gazdasági mediáció során létrejött közös megegyezés nem csak a két fél érdekét szolgálja, hanem biztosítja a gazdasági élet stabilitását is.

A gazdálkodó szervezetek egymás közötti viszonyában igen fontos a jó kapcsolat, a bizalom, a pontosság, és a megbízhatóság. Bármilyen nehezek is a gazdasági körülmények, a szolgáltatásért ellenszolgáltatás jár. Nem mindegy, hogy a követelések mikor és milyen mértékben teljesülnek. Az sem mindegy, hogy egy sikeresen működő üzleti, partneri kapcsolat fönnmarad-e vagy sem.

A munkahelyi feloldatlan konfliktusok csökkentik a vezető és a beosztott munkatársak teljesítményét egyaránt!

A szervezeti mediáció jelenlétének és működésének hatásai: 

  • vállalati hírnév erősítése, a „gondoskodó vállalat” image-e
  • tehetségek vonzása és megtartása
  • maradásra ösztönzi a munkavállalókat
  • csökkenti az állandósult konfliktusok pszichés nyomása, a stressz által okozott munkahelyi sérülések és megbetegedések esélyét
  • fejleszti a minőségi problémamegoldást
  • vitakultúra és szemlélet fejlesztése
  • a munkatársak hatékonyságának és motiváltságának növelése
  • csökkenti a vezetők konfliktuskezelési terheit

A mediációs folyamatban arra törekszünk, hogy az egyezségek illetve megoldások kölcsönösen előnyösek, mindegyik fél számára kielégítőek legyenek. Így az érintettek jó érzéssel tudnak a döntésre gondolni, és az akciótervet is a magukénak tudják tekinteni, elköteleződve annak végrehajtása, betartása mellett.

Díjazás

Gazdasági mediáció

25 000 Ft
50 000 Ft
28 000 HUF
55 000 HUF
óra

az ügytől függően egyedi és eseti megállapodás alapján

cégeknek mediációs keretmegállapodási lehetőség a megrendelő igényeihez igazítva